A viselkedési minták a szervezetben felülről lefelé ragadósak. A jó is, a rossz is: a karizmatikus vezetőt követik, de sajnos a hezitálót is...

Közhely vagy közismert tény, hogy a karizmatikus vezető mögé felállnak a dolgozók. Miért?
Mert jólesik átvenni a mintát, amit képvisel, hiszen sikeres. Valójában a munkatársak tudat alatt tanulnak tőle. A rossz hír, hogy ha nem tudatosan tesszük, akkor a "rosszat" (értsd: nem kellemeset, kevésbé sikereset) ugyanúgy el fogjuk sajátítani.
A bizalmatlan vezető például, aki mindig ellenálló a mástól érkező javaslatokkal szemben, ezt a mintát adja tovább; azaz előbb vagy utóbb a szervezet minden középvezetője, majd általuk a munkatársak is elutasítóak lesznek, ha másé az ötlet. Egyszerű lenne átlátni a mintakövetés folyamatát, ha itt megállna a hatása. De itt nincs vége.
A viselkedési minta továbbgyűrűzik a szervezet reakcióiban: az előző esetnél maradva, amikor a vezető úgy érzi, hogy nagyon időszerű volna megoldani egy fennálló problémát, ám elfogadott megoldási javaslat nincs (lévén, hogy mindet elutasítottuk), fentről lefelé elindul a vagdalkozás: miért tartjuk fenn ezt a rémes helyzetet, miért nincs még megoldás? … és fejét készül venni a felelős munkatársnak, vezetőnek, bárkinek, csak éreztesse, hogy ő az egyedüli, aki tud intézkedni, aki nélkül megáll az élet!

Felróható ez a viselkedés bárkinek is? Nem. Még annak sem, akitől eltanultuk - mert ő is eltanulta, hiszen minden olyan viselkedés, ami harmónia helyett konfliktust szül, az az ember nem természetes reakciója, hanem külső hatásra reagáló tanulásának az eredménye.
Miért tanuljuk el a rossz mintát akkor is, ha épeszű, értelmes és felelős dolgozók vagyunk? Mert a felettesünk mintája. Ez bizony természetes, törvényszerű emberi reakció. Tartunk a hatalomtól, nem is ok nélkül, hiszen a hatalom a munkaviszonyban azt is jelenti, hogy dönthet a karrierünk felől.

Ami viszont ebben az eltanult mintában nem természetes, az az, hogy ettől félve nem vállaljuk fel saját eszméinket, inkább feladjuk a javaslatunkat. Tudat alatt, miközben mi magunk is a szerint kezdünk viselkedni, amitől magunk is szenvedünk.
Segít-e ezen valami? 

Első lépésben a tudatosítás volna szükséges: viselkedem-e én néha úgy, ahogy én nem szeretem, ha velem szemben viselkednek? A példánkat vizsgálva: Miért hagyok fel a javaslattétellel? Van-e valaki a szervezetben fölöttem, aki gátolja a saját elképzeléseim kibontakoztatását? Hogyan éri el? Én csinálok-e ilyet másokkal vagy akár magammal szemben is – például azáltal, hogy kételkedem- a saját gondolatomban? Ha igen, akkor legalább a kiinduló pont megvan!
És utána?
El kell kezdeni visszaszerezni a saját elképzelések, a saját attitűd szerinti viselkedés jogát. Mert igenis mindenkinek joga van úgy viselkedni, ahogy a természete diktálja - különben meghasonlik önmagával, ami a személyiségében torzulást hoz létre (kisebbet, nagyobbat).
És mi lesz a következmény? Kiderül.
Van, ahol megbüntetik, ha vállaljuk önmagunkat, de olyan is lesz, ahol díjazzák az egyéniséget. Mit veszíthet tehát az, aki felvállalja magát? Legfeljebb egy olyan munkahelyet, ami rosszul hat a személyiségére.

Petrány Viktória