Nem elég tudni a megoldást

A problémák megoldására mindenki rájön, aki gondolkodik. De ha nincs kedve gondolkodni, akkor elolvassa a szakirodalomban. Ez azonban még nem teszi képessé a megvalósításra!

Új: 
Régebbi

A maximalista egyetlen hibája

A maximalista emberek a legnehezebben fejleszthetők. Az ő világ- és énképükbe ugyanis nem fér bele a hibázás. Következésképpen nem hajlandók belátni azt sem, hogy van, amiben ők is hibáznak, van, amiben ők is fejlődhetnének.

Új: 
Régebbi
 

Ötletek, mint héliumos lufi

Soha egy embert, egy szervezetet sem ismertem, ahol ne lett volna egy sor megvalósulatlan ötlet.
Ezt elfogadhatjuk az emberi működés természetének vagy tekinthetünk rá javítandó jellemvonásként is. Ez a mi választásunkon múlik.
Az első felfogás veszélyes, mert hozzá lustulunk, és szélsőséges esetben már csak ötletek lesznek, megvalósulás soha… vagy már ötletek sem lesznek, elvégre „nem kell mindent megvalósítani, majd alakul valahogy…”
Mégis többen félnek javítani az ötletek kipróbálási arányán, mint a kihagyott ötleteiktől. Ez bizony emberi tulajdonság, méghozzá tanult, vagyis tanított. Arra kondicionálja ugyanis a társadalom az embert, hogy a kudarc rossz, és hogy minden, ami nem siker, az kudarc. Ilyen háttérrel valóban vészterhesnek látszik minden próbálkozás. Nos, az is választás, hogy mit hiszek kudarcnak és mit, mondjuk, tapasztalatszerző tanulásnak.
Én sokkal nyomasztóbbnak tartom, ha az ötletek nem kapnak teret megvalósulni. Ha soha nem ragadunk meg egyet sem, elszállnak mint a héliumos lufi... és ki tudja, hol kötnek ki... talán a konkurenciánál, talán sehol. De az biztos, hogy azokban a szervezetekben, ahol az ötletekre majdnem soha nem csapnak le, ott kihal a kezdeményezés, ott a munkatársak idővel teljesen ötlettelenek lesznek. És én gyerekkori csalódásom emlékével megértem őket: fájdalmas látni, ahogy a kiválasztott, és órákon át szorongatott lufim elszáll és soha többé nem tudom meg, mi lett a sorsa.
Petrány Viktória

   
© DivízióPro Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. 2009.