Az egynapos program célja, hogy felkészítse a résztvevőket az eredményes fejlesztési megbeszélések levezetésére. A megbeszélés vezetésének sikere legalább 60%-ban hatékony technikák alkalmazásán, a továbbiakban pedig a rátermettségen és a csoporton múlik. Ezt a 60%-ot kívánjuk megalapozni.A programon foglalkozunk az innovációs cél kitűzésének módjaival, majd pedig azzal, hogyan kell a sikeres megbeszélést megtervezni és megtartani helyszín, fellépés (beszéd és non verbális kommunikáció) szempontjából, valamint az ellentétes megnyilvánulásokat kezelni.
A megbeszélés vezetőjének tudnia kell továbbá a szándékát hitelesen, meggyőzően és hatásosan felvezetni, a résztvevőket megnyilvánulásra ösztönözni, és az elhangzottakat rögzíteni, értelmezni és konkrét fejlesztési tervre átültetni.